A Vénusz légycsapó (Dionaea muscipula) a szegfűvirágúak(Caryophyllales) rendjébe és a harmatfűfélék (Droseraceae) családjába tartozó rovaremésztő faj.
Virágok, Szaporítása
A Vénusz légycsapója magasra felnyúló virágokat hoz, nehogy a beporzó rovarok véletlenül saját csapdájába essenek. Azonban amint észrevesszük, hogy a növény virágot akar hozni, azt mielőbb vágjuk le, mert a virágzást még az ideális körülmények között tartott növény is nagyon megsínyli, nálunk viszont valószínűleg belepusztul. Egyébként virága nem olyan látványos, esetleg magjáért hagyhatjuk virágozni. Nagyon apró magokat hoz, melyeket vagy azonnal vessük el, vagy tegyük a hűtőbe. Magról általában 4-5 év alatt nő meg, és akár 2-3 évtizedig is élhet. Szaporítani inkább a tőben megjelenő oldalhajtásokról érdemes. Egy növény sohasem hoz hét levélnél többet, ha ilyet látunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy már új kis növénykénk vált le az anyanövényről. Megpróbálkozhatunk azzal, hogy egy levágott levelet szúrunk a talajba, ha szerencsénk van újabb kis légycsapó alakul ki belőle.
A csapdák
A növény leveleinek végén helyezkednek el az édes illatot árasztó csapdák. Belsejükben mindkét oldalon 3-3 érzékelőszőr található. Amikor a zsákmány a csapdára száll és az érzékelőket megérinti, a levéllemezek fél másodperc alatt összezáródnak és foglyul ejtik az áldozatot. A kisebb rovaroknak még van esélyük kimenekülni a „fogak” közül, hiszen a növény csapdája először nem zárul be teljesen, így védekezik a túl kicsi zsákmány ellen, melynek megemésztése több energiába kerülne, mint amennyit a növény belőle nyerhet. Ha az áldozat megfelelő nagyságú és ismételten az érzékelőkhöz ér, a csapda légmentesen bezárul és emésztőnedvekkel telik meg, amíg a zsákmány fel nem oldódik. Az emésztés után, ami egy-két hét alatt zajlik le, a csapda újra kinyílik.
Fajok, változatok
Nemzetségének egyetlen faja. A természetben megtalálható 'typica' forma mellett az utóbbi években már a növénynemesítők számtalan változatát állították elő ennek az érdekes növénynek. A sok új változat megjelenése a néhány évtizede megjelent, in-vitro szaporításnak köszönhető, amely során kis növényi részekből megfelelő tápoldatban új kis növények fejlődnek ki. Az ilyen módon történő tömeges szaporítás melléktermékei tulajdonképpen a különféle változatok, amelyek az eredeti forma mutáció okozta elváltozásait hordozzák külső megjelenésükben. Ezen típusok színükben, formájukban, a levélrozetta alakjában, a csapók színeződésében és végül a szélső tüskék, fogak alakjában különböznek.
Tartása
A légycsapó kedveli a sok napsütést, ennek hatására csapói szép pirossá válnak, de félárnyékban is szépen fejlődik. Mivel mocsaras területen él, nyáron célszerű cserepestül 1-1,5 centiméter vízbe állítani. A csapvíz nem felel meg az öntözéshez, mert számos oldott ásványi anyagot tartalmaz. Csak lágy vízzel öntözzük, esővíz, desztillált víz alkalmas erre. A növény kedveli a magasabb páratartalmat, de ha cserepe alatt folyamatosan áll a víz, az is tökéletesen elegendő. Szobában is nevelhető például egy ablakpárkányon, de tehetjük egy magas párás környezetet biztosító
terráriumba, vagy
floráriumba. Ilyenkor gondoskodni kell róla, hogy sok, mesterséges fényt kapjon. Télen a növény nyugalmi időszaka következik, ilyenkor fejlődése lelassul, a növény levelei kissé vissza is pusztulnak. Ebben az időszakban 3-15 °C körüli hőmérsékleten tartsuk, és csak annyira locsoljuk, hogy földje épphogy nyirkos legyen. Alkalmanként elviseli a -10 °C-ot is, de eredeti élőhelyén (Észak-Amerika keleti partvidéke, Észak- és Dél-Karolina, Wilmington város mintegy 80-100 mérföldes körzete) a téli időszakban sem esik tartósan a hőmérséklet fagypont alá. A légycsapót a legjobban tőzegben, esetleg szárított tőzegmohában nevelhetjük, amelyet kertészeti perlittel vagy mészmentes homokkal keverhetünk.(wikipédia)
